Simson SCHWALBE KR 51/1

Hétfőn,azaz 2014 10. 20-án megvettem a második schwalbémat. Sokkal jobb állapotban és sokkal jobban egyben van mint az első. Erre csak rá kellett ülni és menni. Én vagyok a harmadik tulajdonosa és akik előtte használták vigyáztak rá, ez a motoron is látszik. Kopások,ütések a 39 év alatt azért kerültek rá,de korához képest nagyon jó állapotban van.

Eddig kapott új gyertyát, egy polírozást, amit az előző tulaj ugyan megcsinált, de nem volt az igazi, kapott új izzókat és átnéztem rajta még pár dolgot, lásd a kipu könyök nem volt a hengerre húzva ezért kifújt, ezt pótoltam. Tervek vannak vele, de első sorban használni fogom és nem esem neki hogy csillogjon-villogjon. Élvezni szeretném addig amíg lehet. Új olaj, kipufogó, a gyertya is új volt, de az NGK nem az ő falatja. 1975-ös évjárat, motorikusan megbontva még nem volt és a hangja is szép, bár örülnék ha a kipu még gyári lenne annak szebb a hangja. Egy kicsit lomha aminek majd ki kell deríteni az okát, de amíg használom nagyon nem babrálom.

Legfrissebb bejegyzések az autóról

Első bejegyzés miután sikerült megtalálni az eltüntetett

Amióta megvan, történt sok minden a mocival, így ezeket most egy blogba írom le. A megvétel utáni héten a gyújtótekercs szigetelése megsérült,vagy átégett, ezért egy hétig a motor állt. Addig jól működött,csak időnként rángatott vagy állt le hirtelen. Mondom ez egy simson, ez benne van.

De semmi gond,hosszas telefonálgatás és segítségkérés után a hiba kiderült, orvosoltam és már mehetünk is. Kapott új gyertyát, gyertya pipát, kábelt, benzincsöveket és szűrőt. Kicsieréltem a gumi alkatrészeket is, markolatok, a kis helyzetjelző lámpa,ami menet közben esett ki és át is mentem rajta sajnos. A kipufogó új rajta, az üléshuzat is,amit majd rá kell tenni rendesen a vázra,mert a régi még rajta van és nincs jó állapotban már. Az egész motort tekintve teljesen gyári állapotú, nincs mókolva, a motorja sem volt még szétszedve, a fényezés is gyári, ami eléggé karcos. Valamint mint kiderült nem a gyújtáskapcsoló hibája volt a folyamatos leállás,de mivel a másik motor felújításához vetem egy új gyújtás kapcsolót,megkapta ez.

 

Pocok @ . 19 fotó . Szólj hozzá!